Munkások Újsága PODCAST

A Munkások Újságának első száma 1848. április 2-án jelent meg először. Mi 2011. április 2-án indítottuk el ismét Táncsics lapját, amit ő alig egy évig tudott csak megjelentetni, mert 1848 végén a lap megszűnt. A Munkások Újsága azonban mindennek ellenére igen nagy politikai, történeti jelentőséggel bírt. A Munkások Újsága az egyetlen olyan néplap volt, amely minden nehézség és akadály ellenére is nagy – a többinél sokkal nagyobb – visszhangot keltett a széles rétegekben, a falvak, mezővárosok lakóiban. Társadalmi programjával, amely 1848 demokratikus továbbfejlesztését, a feudalizmus maradványainak következetesebb felszámolását vette célba, Táncsics lapja a radikális sajtóorgánumoktól is igen jelentősen különbözött, bár nemzeti követeléseivel, Habsburg-ellenességével sem maradt el azok mögött, sőt nemegyszer – olykor naiv túlzásokkal – még rajtuk is túltett. Mi magunk is ezt kívánjuk folytatni!

Listen on:

  • Podbean App

Episodes

Friday Mar 19, 2021

Pál Éva, a Neoton Família Legenda-díjas énekese politikusnak állt!Miért?Mit csinál a baloldali ISZOMM-ban?És némi kitekintés énekesnői karrierjére is a beszélgetés alatt.

Wednesday Mar 10, 2021

Szóba került a fényes(ebb) múlt, a jelenlegi szakszervezetek tartalmatlansága és erőtlensége, a baloldaliság és a szolidaritás hiánya.

Monday Mar 01, 2021

Megyeri Ferenc, a Hétköznapi Csalódások frontemberével beszélgettünk a botrányos raktárkoncertről, verekedésekről, Kádár Jánosról, és természetesen sokat szidtuk a Fideszt!
 
2021. február 24. Munkások Újsága

Monday Mar 01, 2021

Alvári Sándorral, politikai aktivistával beszélgettünk a blokklánc technológiáról, hogy miért zárható ki vele a korrupció, a manipulálás? Hol hasznosítható ez a politikában? És mire jó még?
 
2021. február 12. Munkások Újsága

Monday Mar 01, 2021

Itthon egészen elképesztő a bérhelyzet és ezen belül a minimálbér ügye a legtragikusabb.
Idén sikerült bruttó 161.000 forintos minimálbért 167.400 forintra emelni. Ezzel immáron Bulgáriát is megelőzzük.
A lehetőségekről, kérdeztük Kordás Lászlót a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét.

Copyright 2021 All rights reserved.

Podcast Powered By Podbean

Version: 20240320